A makrancos királylány 1

Hol volt, hol nem volt, hetedhét határon túl, de még a két Pó hegységen innen, volt egy aprócska, de annál gazdagabb birodalom. Lakói nagy elégedettségben éltek, csak egy nagy bánatuk volt, melyben bölcs királyukkal osztoztak. Volt az uralkodónak egy gyönyörű, okos leánya. Olyan szép, hogy messze földről a csodájára jártak, és olyan okos, hogy a király tudósai fel nem érhették ésszel. A király már öreg volt, szerette volna biztonságban tudni egyetlen, hőn szeretett leányát. Férjhez szerette volna már adni, így biztosítva, hogy ha eltávozik az árnyékvilágba, a környező országok nem próbálják majd bekebelezni lánya örökségét. De Angelika hercegnőnek esze ágában sem volt férjhez menni. Hogyne! Hogy aztán neki parancsolgasson, egy ki tudja honnan szalajtott bugris? Mikor nála szebbet és okosabbat még nem hordott hátán a föld?! Hiába kérte a király, hiába követelte tüntetéseken a nép, a királylány csak nem ment férjhez. Minden kérőjét elutasította, sőt nem egyet csúnyán meg is alázott. Nem volt mit tenni, a lány 25. születésnapján kihirdette az uralkodó, hogy annak adja leányát, s halála után egész királyságát, aki el tudja érni, hogy Angelika felvegye a földről a kérő elhajított kesztyűjét. Háromszor próbálhatta meg a bátor férfiú, de ha a harmadik napon sem sikerült, akkor lekapták mind a 20 körméről, s a királyi város főterén, a megvetően fújjoló nép szeme láttára 50-et húztak sós vízbe áztatott vesszővel a csupasz farára. Jöttek számolatlanul a férfiak, akik mind Angelika kezére áhítoztak. Elárasztották szerelmes versekkel, szerenádot adtak ablaka alatt, elhalmozták ékszerrel, finomabbnál finomabb illatszerekkel és ruhákkal. Lesték minden kívánságát, de hiába volt a sok szép szavú, bőkezű udvarló, a királylány bizony minden reggel csak nevetett az elhajított kesztyűn. De leghangosabban a harmadik nap nevetett. 99 férfit hurcoltak a főtérre, 99 férfinek meztelenítették le a hátsóját, 99-szer 50 ütés csattant el a nézők gúnyolódása közben, és 99 megalázott férfi sántikált el szitokszavakat sziszegve fogai között. Híre ment a világban a vesszők táncának, és már nem volt több nemes vitéz, aki kockáztatta volna fara épségét.  Elmaradtak a kérők a király és népe nagy bánatára, és a királylány legnagyobb örömére. Úgy tűnt, örökre pártában marad Angelika, mikor egy nap késő este belépett a palotába egy rongyos ruhájú, piszkos alak. A király és leánya ép késői estebédjét fogyasztotta, mikor eléjük vezették a szegénylegényt.
- Uram, királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, próbát tennék szépséges leányával.
Angelika elfintorította kicsiny, fitos orrát, végigjártatta villogó kék szemét az előtte álló férfin, majd szőke haját hátravetve felkacagott:
- Jó móka lesz! Már úgyis unatkoztam – nevetett, majd a szobájába sietett, hogy álomra hajtsa szép fejét.
- Fiam, jól meggondoltad? – kérdezte a király a fiút. Igen sajnálta volna elveretni, mivel szép szál, erős legény volt, s volt valami benne, amitől az uralkodó azonnal a szívébe zárta.
- Meggondoltam biz én épp elégszer, míg gyalogláb ideértem – jött a válasz. – Aztán mondja, királyuram, próbálkozhatok-e kemény kézzel? – A király egy pillanatra szóhoz sem jutott, de végül áldását adta a legény minden cselekedetére. Ki is hirdette nagy hirtelen a palotában, hogy a legény azt tesz, amihez csak kedve támad, semmiben sem szabad meggátolni, sőt segítsenek neki, ha kéri. Nem várt ezután a legény egy pillanatot sem, sietett a leány szobájába, ahol épp most fésülték a hálóruhába bújt szépség gyönyörű haját a szobalányok.
- Mit képzelsz! Azonnal takarodj innen! – visította a királylány. – Őrség!
- Angelika hercegnő, ha megengedi, itt is kihirdetném atyja parancsát – hajolt meg mélyen a kancellár. – Én, Első Bölcs Tihamér Dömötör király elrendelem, hogy János legény semmiben meg ne legyen akadályozva, mi több, mindenki legyen segítségére, akit csak erre kér. – A kancellár újra meghajolt, majd magához intette a szobalányokat, s velük együtt távozott. Angelikának arra sem volt ideje, hogy akár egy szót is kinyögjön, a legény már el is kapta a derekát. A következő pillanatban már az ágyon ülő János térdén hasalt, aki nekilátott lemezteleníteni a királyi hátsót. Nem volt nehéz dolga, mivel a hálóruha alatt a leány teljesen meztelen volt. Angelika olyan sikítozásba kezdett, hogy a környező folyosókról mind odacsődült a palotaőrség. Levegőt is alig kaptak, mikor meglátták a János térdén hasaló vöröslő arcú királylány bájosan gömbölyödő popsiját. Hiába kiabált segítségért a lány, hiába fenyegetőzött, a parancs értelmében nem segíthettek rajta. És mivel mindannyian férfiak voltak, szívükben egy kis kárörömmel figyelték az eseményeket, mert természetesen eszük ágában sem volt kimenni a szobából. János könnyedén két combja közé szorította Angelika kapálózó lábait, hatalmas erejének meg sem kottyant a lány vergődése. Karjait magasan felhúzta a hátára, majd lefogta. Egy pillanatig gyönyörködött a látványban, majd széttárt ujjakkal lecsapott a kiszolgáltatott popóra. A királylánynak elakadt a szava a felháborodástól, és a csípős fájdalomtól. A legény nem kímélte, már az első ütés is keményen csattant a gömbölyű halmokon. A lányt még soha életében nem verték el, de elhatározta, hogy nem adja meg azt az örömet nézőközönségének, hogy szenvedni lássák. Összeszorított foggal állta az ütéseket, de János csak mosolygott rajta. Tudta, nem sokáig marad már ilyen hallgatag az ölében hasaló szépség.  Ütemesen, keményen csapkodta a feltartott hátsót, míg az pirosan nem fénylett. Érezte, hogy a lány egyre erősebben remeg, és hallotta az apró szisszenő hangokat, melyek elhagyták a leány száját. Most még keményebben verte a lángoló, forró hátsót, s ugyanarra a területre helyezett el 10 ütést. A királylány nem bírta tovább, hangosan felkiáltott. A feneke már lüktetve lángolt, a csípős fájdalom egész popsiját elöntötte. Forrók voltak halmai, és forró volt a legény keze, ahogy lesújtott rá. Próbált ficánkolni, de János erősen tartotta. Minden ütésnél hangosan felkiáltott, a tizediknél már szinte sikított, de a legény nem hagyta abba. Az egész parázsló popsit bejárta ezekkel a pokolian perzselő tízes ütésekkel. A királylány feneke már haragos vörösen égett, mikor könyörögni kezdett.
- Elééég volt, kérleeek, elég vooolt! Jaaaj! Nem bírom tovább! Elégek! Nagyon fáj! – A legény még odasózott pár kiadósat, hogy a lánynak legyen elég ideje a könyörgéshez, majd talpra állította Angelikát, akinek arca egy csöppet sem volt sápadtabb, mint popsija. János kedvtelve nézte a lángoló arcú lányt, aki hálóruháján keresztül dörzsölgette sajgó popóját.
- No, királylány, ha holnap reggel nem veszed fel a kesztyűmet, akkor bizony este visszasírod ezt a kellemes kis simogatást, amit most kaptál.
A lány duzzogva fordított hátat Jánosnak, aki nem törődött vele, szó nélkül otthagyta. Másnap reggel a királylány sehol sem látta a legényt. Reménykedve gondolt arra, hogy talán megszökött az éjjel. Figyelmét egy jó kiállású férfi vonta magára, aki király atyjával beszélgetett halkan. Erős, izmos, magas férfi volt. Egyszerű, de jó szabású, láthatóan drága ruhája kiemelte teste tökéletes arányait. Barna haja hullámokban omlott vállára. Angelikának nagyon tetszett a férfi, bár ezt semmiért nem árulta volna el. Legnagyobb döbbenetére szolgált, mikor kiderült, hogy ez a pompás legény, bizony nem más, mint János, akit a szolgák a király parancsára mindennel elláttak. Nemsokára sor került a Kesztyű szertartására. A legény lehajított a lány elé a kesztyűt, aki elindult felé. Mindenki visszafojtotta a lélegzetét. Csak nem? János boldogan nézte a közeledő Angelikát, bár egy kis csalódottságot érzett, amiért este nem veheti majd újra kezelésbe a leggyönyörűbb popsit, amit valaha látott. A királylány megállt a legény előtt, mosolyogva a szemébe nézett, majd a kesztyűt megtaposva kisétált a teremből.
- Első nap a próba nem sikerült, még két alkalommal tehetsz kísérletet – hirdette ki hangosan a kancellár, és az emberek nem értették miért nevet fel elégedetten a legény.
- Micsoda nő! – suttogta János, és bizsergő izgalommal gondolt az előtte álló estére.  

Írta: Ditta

  

Barátnőm az úrnőm

A következő történetet Peter Falk nevű kedves olvasónk küldte, és főképpen azok figyelmébe ajánlja, akik azt szeretik, ha a szebbik nem lép fel némi érzéki szigorral.

***

 

Peter többször célozgatott rá Marynek, hogy szívesen venné, ha szex közben Mary elfenekelné, de valahogy Marynek ez soha nem volt ínyére. A szex közben inkább nevetségesnek érezte volna a fenekelést, mint izgatónak, és bár sokszor haragudott Peterre, hol fontosabb, hol apróbb-cseprőbb dolgok miatt, de nem gondolta volna, hogy ezt így kellene lerendezniük. Aztán egyszer, amikor Peter újra célzást tett a dologra – konkrétan sosem mondta volna – Mary úgy tett, mintha elengedte volna a füle mellett Peter mondatait, magában azonban ezt gondolta: Hm…, ha fenekelést akarsz, hát megkapod… Úgy elverlek, hogy soha többet nem jut eszedbe, hogy ennyire szeretnéd…

Több nap telt el a beszélgetés óta, Mary nem hozta szóba a dolgot, de magában tervezgette azt a bizonyos napot, amikor jól kipirosítja Peter hátsóját. No, el is jött a nagy nap, és Marynek nem is esett nehezére a dolog, ugyanis a közelmúltban több olyan dolog is történt köztük, ami felbosszantotta Peter viselkedésében. Férje többször meg sem hallotta, amit Mary kért, többször megígérte, hogy elmosogat, de csak hevert a rengeteg mosatlan napokig; eszeveszetten száguldozott reggelenként, amikor munkába mentek, és így tovább. Ugyanakkor Mary nagyon szerette Petert, tehát tudta, hogy a fenekeléssel nem annyira büntetni, mint jutalmazni akarja, csak kicsit megleckézteti – és egyúttal felizgatja -, mielőtt a szeretkezés nagy mámorába merülnének. A nevezetes nap, amikorra Mary elkészítette magában az eseményeket: 24-ére, péntekre esett, amikor mindkettőjüknek szabadnapja volt. Délután épp arról beszéltek, hogy este mit néznek a tévében, amikor Peter megemlítette, hogy az esti film előtt elmegy zuhanyozni. Mary – mivel úgy készült, hogy nem csak néhány percig fog tartani Peter elfenekelése, azt mondta, hogy inkább menjen most, és ha kész van, ne jöjjön be a szobába, hanem szóljon neki, - van egy kis meglepetése. Hogy biztos legyen abban, hogy ez így lesz, hozzátette:

- De aztán nehogy elfelejtsd, mert akkor elfenekellek, mint egy rossz kisfiút – és ezzel játékosan rácsapott Peter fenekére. Peter nadrágja már szinte ettől elkezdett dudorodni - Mary ezt nagyon jól tudta, ezért is húzta Petert.

Peter elment a fürdőszobába, Mary közben előkészítette a terepet. Felvett egy átlátszó felsőt, és egyik bőr szoknyáját. Aztán a szobában kivette Peter nadrágjából a nadrágszíjat, a konyhából bevitte az egyik fakanalat, és mindkettőt letette az ágyra. Amikor ezzel készen lett, kikészített az előszobába egy guriga zsineget, és egy ollót, majd és kihozott a szobából egy sálat. Nagyon izgult, a gyomrát a torkában érezte. Nem tudta, hogy fog elsülni a dolog, soha nem fenekelt még el senkit - de azt tudta, hogy Peter szeretné, ha elfenekelné, és azt is, hogy a lelke legmélyén kicsit őt is izgatja a dolog. Közben Peter kikiabált a fürdőszobából:

-  Hahó, kész vagyok! Kijöhetek?

-  Mondtam, hogy nem! Várj egy kicsit!

Azzal bement a fürdőszobába. Peter nem tudta mi következik, de úgy érezte, hogy csak jó lehet, ezért még adta is a lovat Mary alá, - kiabált, mint egy türelmetlen kisgyerek:

- Mi lesz már, ki akarok menniii!!!

- Akarsz meglepetést vagy nem?

- Igen, akarok, de mikor lesz már a meglepetés?

- Türelem, legyél jó fiú! – válaszolta Mary, azzal ráterített Peter vállára egy jó nagy fürdőlepedőt, hogy ne fázzon. Kilépett az előszobába, és behozta a sálat. Gyors mozdulatokkal bekötötte Peter szemét, - mire a fiú feleszmélt, már nem is látott semmit.

-  Mit csinálsz? – kérdezte Mary-t izgatott hangon.

-  Semmi kíváncsiság, fogadj szót! – felelte Mary ezúttal kemény és szigorú szavakkal, és hogy azoknak nyomatékot is adjon, most nem kicsit vágott Peter fenekére. Elkezdte gyors mozdulatokkal törölgetni Peter testét, és lehetetlen volt nem észrevennie Peter ágaskodó farkát. Már mindketten érezték, hogy egy nagyon jó délutánnak néznek elébe. Peter szóhoz sem jutott, csak élvezte a kényeztető mozdulatokat, amellyel Mary törölgette a testét, és ugyanígy jó érzéssel hallgatta Mary dicsérő szavait is, amellyel azt mondta, hogy milyen jó illatú párja a friss zuhanyzás után. Mary szavai őszinték voltak, jó volt látnia Peter kicsit kövérkés, de vonzó testét. Szerette a férfit, és jó érzés volt tudnia, hogy Peter számára is ő jelenti a mindenséget. Ahogy törölgette Peter testét, megfordította a férfit, megtörölte a hátát, és amikor a nyakához ért volna, hirtelen megállt a törölgetésben.

-  Ó-ó! – mondta! Valaki elfelejtette megmosni a nyakát! Ezért bünti jár! – Azzal újra rácsapott Peter fenekére, aki próbált volna néhány mentegetőző játékos mondatot mondani, de erre már nem volt alkalma, ugyanis váratlanul azt érezte, hogy valami ellenállhatatlan erő szelíd, de határozott mozdulatokkal hátrahúzza a kezeit, és megkötözi a hátán. Mary jó erősen kötözte össze Peter kezeit, esély sem volt nem hogy kiszabadulásra, de még mozgatásra sem. Ekkor kezdte sejteni Peter, mi is történik, és egyre jobban élvezni kezdte a helyzetet. Régóta vágyott erre, és soha nem merte igazán konkrétan mondani feleségének a dolgot, csak célozgatott rá. És íme, most valóra válik a régi álom! Játékosan próbált mentegetőzni, éreztetve, hogy nincs ellenére a dolog:

-  De csak elfelejtettem megmosni, erről nem tehetek!

-  Lehet – válaszolta Mary – de én tehetek róla, hogy máskor ne felejtsd el! – azzal ahogyan imént Peter kezeit, úgy a lábait is összekötözte, csak kicsit lazábban. A kezeit ugyanis meg sem tudta mozdítani a kis „rab”, viszont a lábait összekötőkb. 30-40 centis zsineg – mint egy lánc - lehetőséget adott neki, hogy ha lassú léptekkel is, de mégis tudjon majd közlekedni. Amikor kész lett mesterművével, levette a sálat Peter szeméről, újra rácsapott a fenekére, és szigorú hangon ezt mondta:

-  No, és most irány befelé a szobába!

Peter – némileg már Mary öltözékének látványától is megrészegülve - lassú léptekkel megindult a szobába. Az igazi meglepetés akkor érte, amikor a szobába belépve meglátta az ágyra készített eszközöket. Láthatóan meglepődve így szólt:

- Most ki fogok kapni?

- Ne szövegelj, jobban jársz! – válaszolt Mary még mindig kemény hangon, de nagyon kellett vigyáznia, hogy el ne nevesse magát, ugyanis nagyon muris látvány volt férje, ahogy anyaszült meztelenül, álló farokkal, hátán összekötözött kezekkel, összekötözött lábakkal járni próbált. Peter viszont nagyon boldog volt, érezte, hogy ez az ő napja, és csak azon aggódott, hogy nehogy annyira élvezze a dolgot, hogy még azelőtt elélvezzen, hogy farka Marybe érne. Nem tudta, rajongott felesége konkrétan mit tervez, de azt tudta, hogy itt most nem fogja rosszul érezni magát. Közben Mary határozott lépésekkel az ágyhoz ment, leült, és így szólt:

-  Feküdj a térdemre! – Peter lassú mozdulatokkal elhelyezkedett, azonban vigyázott arra, hogy ágaskodó férfiassága véletlenül se érintse Mary combjait, mert tudta, hogy akkor menthetetlenül elélvez. Mary kemény hangon folytatta:

-  No, akkor beszélgessünk egy kicsit! Mostanában nagyon nem voltam veled megelégedve.

-  Miért, nem csináltam semmit?! – válaszolta Peter ártatlan, kisfiús hangon.

-  Igen, épp ez az, nem csináltál semmit, amit kellett volna! – csapott egy nagyon Mary Peter fenekére, majd érzéki, simogató mozdulatokat téve Peter ölében lévő fenekén szigorúan így szólt:

-  Szedjük csak össze a mostanában történt rosszaságaidat, és aztán megbüntetlek mindegyikért!

-  Nem csináltam semmi rosszat! – Mondta Peter újra.

-  Oké, akkor egy, a füllentés - mondta Mary határozott hangon, és jó nagyot ütött Peter hátsójára.

-   Biztos, hogy nem jut eszedbe semmi? – kérdezte.

-   Hááát… - azt hiszem, elfelejtettem elmosogatni…

-   Rendben, kettő – válaszolta Mary és egy újabbat mért Peter fenekére.

-  Más? – kérdezte.

-  Tudom, ezzel csalódást okoztam neked – próbálta menteni a helyzetét Peter, némileg kedveskedve Marynek, aki azonban ezt bár észrevette, nem reagálta le, hanem szigorú hangon válaszolt:

-   Helyes, három, - landolt a harmadik ütés Peter fenekén. – Más?

-  Elfelejtettem megmosni a nyakam.

-   Rendben négy, - csapott még egyet Mary Peter fenekére. – Tovább!

-  Nem csináltam mást!

-  Füllentés, öt! – azzal Mary a következőt is rámérte Peter domború hátsójára. – Gondolkozz csak! Mi volt tegnap reggel?

-  Elkéstem a munkahelyemről.

-  Ok, hat! Ezt nem is mondtad eddig, ezért hét! – Csak úgy villámlott Mary keze Peter fenekén. – Mi volt még tegnap reggel?

-  Kicsivel túlléptem a sebességhatárokat…

- Rendben, nyolc. Kicsivel??? Mielőtt beértünk volna, 50 helyett 90-el száguldoztál! Ez megint füllentés – kilenc. Még egy olyan mondatot mondasz, amiben csak egy szemernyi hazugság is lesz, kettőt számolok érte! Gyerünk, tovább!

- Tegnap reggel nem keltem föl hatkor, hanem lustálkodtam egy tíz percet.

-  Tíz – ez most valahogy tényleg nagyobb csapás volt, bár Peter túl is játszotta, amikor felkiáltott:

- Aúúúúúúúú!

-  Az a tíz perc félóra volt, úgyhogy tizenkettő! – csapott két újabbat Mary Peter fenekére. - Egyenlőre ennyi elég is lesz. Mind a tizenkét dologért 10-10 fenekest kapsz, ami összesen 120. Ezt három részletben fogod megkapni, kézzel, fakanállal és szíjjal, 40-40 fenekest. És hogy tudj gondolkodni azon, hogy viselkedik egy igazi jó fiú, a fenekelések közt sarokban fogsz térdepelni. Megértetted?

-  És ha megígérem, hogy jó leszek ezután és nem rosszalkodok? - kérdezte Peter bűnbánó hangon.

-  Erre már késő. Megtanítalak, hogy kell viselkedni egy jó fiúnak. Megértetted a büntetésed?

-  Jó, rendben. – sóhajtott Peter látszólag megadóan, de ágaskodó farka egyértelműen jelezte, hogy nincs ellenére a dolog.

-  Nem ezt kérdeztem. – Csatt! - újabb csapás Peter fenekére. - Megértetted?

-  Igen, megértettem.

-  Csak a miheztartás végett – folytatta szintén kemény hangon Mary –: a fenekeléseket számolod, és egyenként megköszönöd, így: egy, köszönöm, úrnőm, kettő, köszönöm, úrnőm, stb. Amíg pedig tart a büntetésed, csak akkor beszélsz, ha kérdezlek, ekkor minden esetben azt mondod: igen, úrnőm. A megszólításom: úrnőm. Ha rosszat teszel, vagy mondasz, vagy elfelejted vagy megszeged bármelyik szabályt, bocsánatot kérsz. Ha kérdés nélkül akarsz mondani valamit, arra engedélyt kérsz. Ahányszor elrontod a számolást, vagy bármelyik szabályt elfelejted vagy megszeged, nyafognál, vagy netán szemtelenkedni mernél, a büntetésed szabályszegésenként egy ütéssel nő. Megértetted?

-         Igen, úrnőm.

Mindkettőjüknek nagyon nehéz volt a játék. Marynek, mert nem sok hiányzott, hogy el ne nevesse magát, Peternek pedig, mert nagyon izgatott volt, - azonban mindketten nagyon élvezték. Peter, mert élete egyik legnagyobb szexuális élménye ígérkezett, Mary pedig, mert élvezte, hogy örömet okozhat párjának, és azon izgult, hogy mindent jól csináljon. Így szólt:

-  Akkor kezdjünk hozzá! – és lecsapott Peter fenekére.

-  Egy, köszönöm, úrnőm!

-  Kettő, köszönöm, úrnőm! – és így tovább. Mary keze a tizenötödik ütés környékén kicsit fáradt, de úgy volt vele, hogy abba nem hagyná semmi pénzért. Igyekezett jó nagyokat ütni, nem ritmikusan, hanem kiszámíthatatlan tempóban, hogy Peter ne tudhassa, mikor kapja a következő ütést. Láthatóan Peter élvezte a dolgot, de azért a játék kedvéért a néha-néha följajdult. Mary látszólag felháborodva a 22. ütés utáni jajongásnál szigorúan ezt mondta:

-  Ha nyavalyogsz, csak gyarapodnak a büntetéseid.

-  Jó, nem nyavalygok.

-  Ok, akkor most két szabályt szegtél meg, 42. Rendben?

-  Véletlen volt…

-  44. Rendben?

-  Naaa!!!

-  46. Rendben?

-  Igen, úrnőm, bocsánatot kérek, hogy megszegtem a szabályokat.

-  Akkor most elmondod, hogy milyen szabályokat szegtél meg!

-  Igen, úrnőm! Megszólaltam engedély nélkül, és nem mondtam, hogy igen, úrnőm.

-  Jól van, folytassuk!

-  23, köszönöm, úrnőm…

És ment tovább. A 46. ütés után Mary így szólt:

-  Fölállni!

-  Igen, úrnőm.

Peter feltápászkodott (ami igen nehezen ment, mivel két keze és két lába össze volt kötve).

-  Irány a fürdőszobába, a sarokba!

-  Muszáj egyedül lennem a bünti alatt? Nem maradhatnék itt a sarokban? – kérdezte kicsit nyafogva Peter.

-   A következő két menetben kettővel többet kapsz, mivel most is két szabályt szegtél meg. 48. Irány a fürdőszoba! – Mutatott Mary határozott mozdulattal az ajtó felé.

-   Igen, úrnőm, bocsánatot kérek! – válaszolta Péter, és lassú mozdulatokkal elindult az ajtó felé.

Peter ment az ajtóig, de nem tudta kinyitni, mivel kezei össze voltak kötve a hátán.

-  Kinyitnád az ajtót?

-  50.

-  Bocsánat, úrnőm,...

-  51. Bocsánatot kérek…!

-  Bocsánatot kérek, úrnőm! Kérdezhetek valamit, úrnőm?

-  Igen.

-  Kinyitnád az ajtót?

-  52.

-  Bocsánat, úrnőm! Kinyitnád az ajtót, úrnőm?

Mary odament, kinyitotta az ajtót. Peter elért a fürdőszoba ajtó elé, és megszólalt.

-  Kérdezhetek valamit, úrnőm?

-  Igen!

-  Kinyitnád az ajtót?

-  53.

-  Bocsánatot kérek, úrnőm! Kinyitnád az ajtót, úrnőm?

Mary odament, kinyitotta az ajtót, majd az egyik sarokra mutatva így szólt:

-  Irány a sarok, térdre!

Peter szó nélkül engedelmeskedett.

-  55 – mondta Mary arra célozva, hogy Peter elfelejtett igent mondani.

-  Igen, úrnőm – mondta, majd miután letérdelt a kijelölt sarokban, így szólt:

-  Mondhatok valamit úrnőm?

- Igen.

- Nagyon köszönöm, hogy így figyelsz rám, és így megbüntetsz, hogy jól viselkedjek, úrnőm. Igyekszem meghálálni, úrnőm.

- Ajánlom is! – Mondta Mary, miközben magában kicsit kuncogott, hiszen Peternek ez a mondata nagy megnyugvás volt neki, mivel nagyon félt, hogy vajon mindezt hogy veszi Peter. - Amíg nem jövök vissza, itt térdelsz mozdulatlanul, megértetted?

- Igen, úrnőm!

Mary azzal becsukta a fürdőszoba ajtaját, lekapcsolta a villanyt, otthagyva térdelő, összekötözött férjét a sötétben. Kicsit lelkiismeret-furdalása lett volna amiatt, amit csinál, ha nem tudta volna, hogy mindez Peter régi vágya.

Nem is tévedett. A fürdőszobában térdepelve Peter azon gondolkodott, mi késztethette szeretett Mary-ét arra, hogy végre kezelésbe vegye a fenekét. Nagyon élvezte a helyzetet.

Míg Peter ott volt a fürdőszobában, Mary bement a szobába tévézni.  Amikor megunta a tévézést, kiment és benyitott a fürdőszobába, és keményen így szólt:

- Irány vissza a szobába!

-   Igen, úrnőm!

Peter lassú léptekkel ment a szobába, amikor a szoba közepére ért, Mary megszólalt:

-   Nem szeretnél valamit mondani?

-   Nem, úrnőm.

-   56. NEM SZERETNÉL VALAMIT MONDANI?

-   De igen, úrnőm!

-   Halljuk!

-   Bocsánatot kérek, úrnőm, amiért ilyen rossz voltam, és köszönöm, hogy megtanítasz jól viselkedni, úrnőm!

-   Rendben. Most a 40 helyett 56-ról indulunk, mert az előző felvonásban engedetlen voltál. Igaz?

-   Igen, úrnőm!

-   Állj a szőnyeg közepére terpeszállásban!

-   Igen, úrnőm!

Peter lassú mozdulatokkal a szőnyeg közepére állt, és amennyire a zsinór engedte, terpeszbeállt. Mary szigorú hangon így szólt:

-  Dőlj előre!

-  Igen, úrnőm!

Peter előredőlt, feneke a magasba meredt, és várta az első csapást. Mary azonban ujjaival Peter hátán játszadozva megszólalt:

-  Mivel nem viselkedtél eddig túl rosszul, megengedem, hogy válassz: mivel szeretnéd kapni a következő adagot? Fakanállal vagy szíjjal?

Peter már majd megveszett a gondolatért is, hogy a szíj táncoljon pirosló hátsóján (eszét sem tudta, mióta álmodott arról, hogy imádott asszonya jól elverje szíjjal), de úgy gondolta, ez legyen az utolsó élmény az elélvezése előtt, ezért lelkesen így válaszolt:

-   Köszönöm dicséreted és nagylelkűséged, úrnőm! A fakanállal, úrnőm!

-   Egészen tanítható vagy! – Mondta Mary enyhén lenéző hangsúllyal (miközben egyáltalán nem nézte le Petert, de nagyon élvezte a helyzetet, és azon gondolkodott, hogy lehet, hogy máskor is hasonló módon térítené jobb útra szeretett férjét), és az ágyról felvette a fakanalat. Peter bal oldalára állt, bal kezével megfogta Peter nyakát, jobb kezébe vette a fakanalat, és így szólt:

-   Kezdjük!

-   Igen, úrnőm!

Ezzel Mary elkezdte kiosztani az előre várható 56 ütést, amit Peter elmondhatatlanul élvezett. Szerencsére a farka a fürdőszobában lelohadt, és most a második menetben már nem is olyan gyorsan merevedett, de Peter minden érzékisége lángolt: a mennyben érezte magát. Közben néha direkt rontott a számolásban, néha direkt elfelejtette a köszönöm után az úrnőm megszólítást, sőt néha direkt nyafogott is kicsit. Ez túl jól is sikerült, ugyanis mire az 56 ütés végére értek volna, az már nem is 56 volt, hanem 72, amit Mary következetes szigorúsággal osztott ki. Fájt is Peternek ez a menet, feneke izzott a pírtól, de véletlenül sem kérte volna, hogy hagyják abba – annyira élvezte. A 72. ütés után – miközben Peter feneke továbbra is a magasba meredt, Mary megszólalt:

- Ezzel is megvolnánk. Van egy ajánlatom.

Peter ekkor felegyenesedett, és így szólt:

-  Igen úrnőm?

-  Senki nem mondta, hogy felállhatsz. 73. Vissza!

- Igen, úrnőm, bocsánatot kérek, úrnőm! – azzal Peter újra elfoglalta előző pozícióját, és hallgatta Mary-t, aki simogatva Peter kipirosított fenekét, ezt mondta:

- A következő körben 73 ütést kellene elszenvedned, ráadásul a szíjjal. Igaz?

- Igen, úrnőm!

- Nos, ha megembereled magad, csökkenthetjük a büntetést. Ha készítesz nekem szendvicseket, akkor megelégedettségemtől függően visszamehet a büntetés mértéke a 56ra, - de ha rosszul csinálod, emelkedhet is. Megpróbálod?

-  Igen, szeretném, úrnőm!

-  Rendben. Most van 17.42, legkésőbb 17.52kor kész kell lenned ahhoz, hogy a büntetésed csökkentéséről álmodozhass. Felállni!

- Igen, úrnőm!

Peter felállt, Mary pedig mögé lépve, kiszabadította a kezét.

-         A lábadon ott marad a zsineg. Irány a konyha. 2 szelet párizsis szendvicset kérek, hozzá teát. Tíz perced van elkészíteni. Ha kész van, bekopogsz, megkérdezed, hogy hozhatod-e, ha igent hallasz, bejössz, behozod. Megértetted?

- Igen, úrnőm!

- Indulás!

- Igen, úrnőm!

Peter elindult a konyha felé, elkészítette az ételt, és már előre izgult, milyen lesz szíjjal kikapni. Mary is izgatott volt – tudta, hogy férje fenekelésre vágyik, de azt nem tudta, vajon úgy csinálja-e a dolgot, ahogyan párja szeretné. Közben újra bekapcsolta a tv-t, és leheveredett az ágyra. Egyszer csak Peter kopogott.

- Úrnőm, elkészült az étel. Behozhatom?

- Igen.   

- 17.50 van. Az idő rendben, remélem, az étel is megfelelő.

- Igen úrnőm, én is remélem. Kérdezhetek valamit úrnőm?

- Igen.

- Ha elfogadja úrnőm, megtisztelne, ha asztal helyett méltatlan hátamat használná az étkezésre.

- Okos, rendben. Állj négykézlábra az ágy elé!

- Igen, úrnőm!

Peter letette a tálcát az ágyra Mary mellé, térdre ereszkedett az ággyal merőlegesen, és várt. Mary rátette a tálcát Peter hátára, kényelmesen elfogyasztotta az ételt és megitta a teát, majd levette a tálcát Peter hátáról, és így szólt:

- Felállni!

- Igen, úrnőm!

Peter felállt, Mary odaadta neki a tálcát, és így szólt:

- Nem volt tökéletes, tehát nem lehet 56 ütés. A szendvicsre tehettél volna több párizsit is, de értékelem az igyekezeted, ezért ha a büntetés közben nem gyűjtesz be újabbakat, akkor a harmadik körben megelégszem… mondjuk… 65 fenekessel. Megértetted?

-  Igen, úrnőm!

-  Szégyelld magad! 66. Nem felejtettél el valamit?

-  Mit?

-  67 – Mary szigorú, sokat mondó tekintettel nézett Peter szemébe.

-  Oh, bocsáss meg meg, úrnőm. Elfelejtettem megköszönni nagylelkűséged, úrnőm. Köszönöm szépen, úrnőm.

-  No, így már mindjárt más. Akkor 67-et kapsz. Vidd ki a tálcát, hozd be a zsinegeket és az ollót!

-  Igen, úrnőm!

Peter kivitte a tálcát a konyhába, onnan behozta a zsinegeket és az ollót. Mary kikapcsolta a tv-t, és így szólt:

-  Térdelj föl az ágyra és fogd meg a bokád!

-  Igen, úrnőm!

-  A fejed támaszd az ágyra!

-  Igen, úrnőm!

Peter elhelyezkedett az utasítás szerint, feneke most is a magasba meredt, Mary pedig hozzákötözte a jobb kezét a jobb lábfejéhez, a bal kezét a bal kézfejéhez, hogy Peter térdelő helyzetbe kényszerüljön. Ezután felvette az ágyról az övet, játszadozott vele kicsit Peter fenekén, és így szól:

-  Tehát, indul a 67 nadrágszíj. Figyelj!

-  Igen, úrnőm!

Mary szinte előre sajnálta Petert, mivel sejtette, hogy az öv nem kicsit üt, de gondolta, hogy egyrészt most elveheti egy életre Peter kedvét az ilyesfajta szexuális játékoktól, másrészt pedig női megérzésével azt is érezte, hogy Peter nagyon vágyik arra, ami most vele történni fog. Peter egyáltalán nem félt, inkább izgult, remélte, hogy nem fog elélvezni idő előtt. A harmincadik ütés körül érezte a fájdalmat, néha a műsor kedvéért még jajongott is, de nem adta volna föl semmi pénzért. Mary az ötvenedik körül látta, hogy Peter nem csak az élvezetet, hanem a fájdalmat is érzi, ezért megkérdezte:

- Akarsz pihenőt?

- Nem.

- 68.

- Bocsánatot kérek, úrnőm, nem, úrnőm.

- 69. Egész mondatban válaszolj!

- Bocsánatot kérek, úrnőm, Nem szeretnék pihenőt, kérlek, folytassuk úrnőm!

Mary kezdte sajnálni Petert, azonban következetes akart lenni, és érezte, hogy Peter válasza őszinte, mert bármennyire is fájhattak az ütések, férfiassága újra meredező állásba került. Ez némileg megnyugtatta Mary-t. Kiosztotta a 69 ütést, majd így szólt:

- Remélem, jobban viseled magad ezután!

- Igen, úrnőm, megígérem. Köszönöm a tanítást, úrnőm!

- Szerencséd, hogy nem élveztél el, mert különben most iszonyúan mérges lennék, és valóban megbüntetnélek.

- Igen, úrnőm! Megérdemelném, úrnőm!

Mary elkezdte oldozni a zsinegeket Peter testén, aztán hirtelen megállt.

- Hm, van egy ötletem. Állj le a földre!

- Igen úrnőm! – ez kicsit nehezen ment Peternek, mert kezei és lábai össze voltak kötözve, de gyorsan megoldotta a dolgot.

- Irány a fürdőszoba, hagyjuk egy kicsit gondolkozni a rossz fiút, és a farkát és pihenni, hogy biztosan minden a megfelelő időben történjen.

-  Igen, úrnőm!

-  Peter!

- Igen, úrnőm!

- Aztán majd a hatvankilencért hatvankilencet kérek cserébe – már ha érted, mire gondolok…!

- Értem úrnőm, igen, úrnőm!

- Mire gondolok?

- Arra úrnőm, hogy nyelveinkkel együtt kényeztessük egymást.

- Helyes, most indulj kifelé!

- Igen, úrnőm! – azzal Peter guggoló lépésekkel elindult a fürdőszoba felé, Mary előtte ment, kinyitotta az ajtót, majd a konyhába érve a fürdőszoba ajtaját is.

- Sarokba!

- Igen, úrnőm!

- Itt maradsz, amíg nem szólok!

- Igen, úrnőm! – azzal Mary lekapcsolta a fürdőszoba lámpáját, becsukta az ajtót, és bement a szobába. Hanyatt feküdt az ágyon, - nagyon jól érezte magát. Úgy gondolta, mindent úgy tett, ahogyan Peter vágyott rá. Peter a fürdőszoba sötétjében ugyanezt gondolta, szinte meghatódott attól a gondolattól, hogy Mary végre rászánta magát arra, amit ő annyira várt. A feneke sajgott, de a lelke nagyon boldog volt – remélte, ő is legalább akkora élményt tud most adni Marynek, mint amit ő kapott szeretett feleségétől. (Titokban azért az a gondolat is megfordult a fejében, hogy talán nem utoljára élte át a fenekelést.) Ahogy a sötétben térdepelve várakozott, kb. 15-20 perc után, egyszer csak felkapcsolódott a lámpa, és kinyílt az ajtó. Mary szó nélkül kioldozta Peter kötelékeit, majd amikor kész lett, ezt mondta:

- Felállni!

- Igen, úrnőm!

Peter felállt, Mary megállt mögötte, megszemlélte és közben gyengéden cirógatta párja kipirosított fenekét, majd maga felé fordította Petert és szelíd hangon így szólt:

- No, te rossz fiú! Kellett neked ennyit rendetlenkedni! Aztán akarsz-e máskor is egy kis jóra nevelést?

-   Igen, úrnőm, nagyon szeretnék, úrnőm!

-  Na, most mindenesetre hagyd abba ezt az úrnőmözést és gyorsan csinálj valami olyat, ami nekem is jó, mert különben duplán megismételjük!

Peter ekkor gyengéden átölte Maryt, és miközben nyakát csókolgatta, a fülébe súgta:

- Igen, úrnőm! … Bármit megtennék… hogy az én drága úrnőm… boldog legyen… - azzal óvatos, lágy mozdulatokkal levetkőztette Maryt, bevitte a szobába, óvatosan az ágyhoz vitte, és tetőtől talpig csókolta a testét. A feneke nagyon sajgott, nem is szívesen ült vagy feküdt rá, de olyan élményben részesítette azon az estén Maryt, hogy mindketten sokáig emlékeztek az első fenekeléses kalandjukra, amely nem maradt az egyetlen. Mindössze egyetlen tévedése volt a napnak, amit Mary gyűjthetett be magának, amikor azt gondolta, hogy szeretett Petere ezután nem kívánja a fenekelést… 

Írta Peter Falk

Sárkányok könnye

Erdon kiugrott az ágyból, és kapkodva rántotta magára nadrágját. Mezítláb, fedetlen felsőtesttel rohant a hatalmas istálló felé, ahonnan kihallatszott Trissziona üvöltése. A telt hold beragyogta az éjszakát, az épületbe is beszűrődött, csak a sarkok maradtak árnyékban. Nyugtatóan intett a tomboló állat felé, aki azonnal elhallgatott. Figyelme most az istálló másik sarkában álló ezüstösen vibráló, óriási ketrec felé fordult. Behunyta szemét, s megnyitotta elméjét Trissziona felé. Képek áramlottak agyába.
- Tudom, hogy itt vagy! Gyere elő! – kiáltotta a csendbe, de semmi sem mozdult.
- Ha nem jössz elő, megkérem Bartont, hogy feküdjön rád. Háromig számolok… kettő … há…
- Hé, hé! Hol marad az egy! – csendült fel egy hang, s a ketrecben heverő óriási árny mögül kilépett egy nyúlánk alak. Átsiklott a rácsok között, és a férfi elé plántálta magát.
- Azt hittem egy sárkánymester legalább számolni megtanul – vetette fel fejét a belopakodó, és megpróbált Erdon szemébe nézni. Nem volt könnyű dolga. A férfi ősei közé valamikor egy óriás elf is keveredett, így több mint 2 méter magas volt. Dagadó izmaival minden további nélkül elhitette szemlélőjével, hogy bármilyen vad sárkánnyal elbír. Erdon hátrasimította jégkék szemébe hulló sötétszőke, vállig érő haját. Szúrós tekintettel méregette az előtte ácsorgó lányt, aki láthatóan nem félt a fölé tornyosuló izomkolosszustól. A férfi ajkán halvány mosoly futott át. Szerette a bátor embereket, és a lány láthatóan az volt. Egészében véve tetszett neki a látvány. A karcsú testre simuló szűk bőrruha nem sokat bízott a képzeletre. Telt keble, gömbölyű popsija, karcsú alakja vonzotta a férfipillantásokat. Rövidre tépett fekete haja kiemelte sötétzöld szemét, finom fehér bőrét. Ajkai sokat ígérően teltek voltak.
- Menj el! – mondta a férfi.
- Eszem ágában sincs! – kiáltott a lány. – Itt fogok maradni! Nem hagyom magam kitenni!
- Neeem? – kérdezte Erdon kissé döbbenten.
- Nem bizony! Itt maradok, és segítek neked.
- Mégis miben?
- Hogy te milyen értetlen vagy! A sárkányok körüli munkában! Imádom a sárkányomat! Olyan csodálatosak. Te pedig a legjobb sárkánymester vagy, és én a legjobbtól akarok tanulni!
- Tanulni? Tőlem?
- Igen, igen. Te mindig ilyen lassú felfogású vagy, vagy csak éjszaka?
- És te mindig ilyen pimasz vagy?
- Ééén pimasz? Nem tudom, miről beszélsz! – nevetett fel a lány, hangjában ezüstcsengők játszottak. – Innának hívnak. Hol fogok aludni?
- Micsoda! Nem gondolod, hogy maradhatsz?! Felejtsd el! Tűnés!
- Nem küldhetsz el! Kérlek, kérlek! Egész életemben sárkányokkal akartam foglalkozni – borult térdre a lány Erdon előtt, s átfogta a lábait. A férfi kényelmetlenül feszengve talpra rántotta Illát.
- Ha alkalmas lennél sárkánylovasnak, a Figyelők rád találtak volna.
- De én Mazadronban születtem – súgta a lány. A sárkánymester tudta ez mit jelent. Évszázadokkal ezelőtt a Mazadronból származó sötét elf sárkánylovasok fellázadtak az Egyesült Birodalom ellen. Saját országot akartak, saját törvényekkel, melyet Tarrodon irányított volna, egy kitaszított lovas. Tarrodon megfertőzte gonoszsággal társait, ők pedig továbbadták a fertőzetet sárkányaiknak. Szörnyű háború robbant ki, ami hosszú évekig tartott. A lázadókat legyőzték, megfertőzött sárkányaikat legyilkolták. Sötét nap volt ez a Birodalom életében, ahol mindenki szerette, és tisztelte ezeket a hatalmas jószágokat. De ha egy sárkányt elragad a sötétség, nincs számára visszaút. E naptól kezdve Mazadronból származó egyén nem kaphatott sárkányt.
- Akkor számodra nincs remény – fordult el a lánytól Erdon.
- De ez nem igazság! A szüleim nem is ott születtek, csak letelepedtek, nem onnan származom – kiáltott fel szinte sírva Inna. – Amióta az eszemet tudom, sárkányokról álmodom.
- Sajnálom.
- Ne, kérlek, ne! Nem küldhetsz el! Nekem itt kell lennem. Barteonendertorrrsz hívott. – Erdon felkapta a fejét. Csak az tudhatja egy sárkány teljes nevét, akinek maga az állat mondja meg. Az hogy Inna tudja a nevet, azt jelenti, Barton beszélt hozzá. A sárkányok pedig csak a választottjukhoz beszélnek. Évszázadok óta nem volt példa rá, hogy nem ellenőrzött körülmények között jött létre a Kapcsolat. A sárkánymester elbizonytalanodott, hirtelen nem tudta mit tegyen. A hely, ahonnan a lány érkezett elméletileg kizárja a lehetőséget, hogy valaha is Lovas legyen. De ha létrejött a Kapcsolat… Erdon azt tette, amit mindig, ha gondban volt. Odalépett Trisszionához, aki nyugodtan heverészett az istálló szénával bőségesen felszórt padlóján. A sárkány lehajtotta a férfihez a fejét, ami nagyobb volt, mint lovasa egész felsőteste. A sárkánymester hozzásimult sárkányához, s amennyire tudta átölelte nyakát. A fűzöld színű sárkánypikkelyek bársonyosan, melegen simultak Erdon tenyere alá, aki nagyot sóhajtott. Trissz gondolatai összekapcsolódtak a férfiével, aki lassan megnyugodott. Kicsit eltávolodott sárkányától, s gyönyörködve nézte a függőleges pupillájú jégkék szemeket, amelyik visszatükrözték az ő tekintetét. Elmosolyodott. Odasétált Barton bűbájketrecéhez.
- Kérlek, gyere ide – szólt, s a királykék színű sárkány közelebb húzódott. Fejét kidugta a rácson úgy figyelte, mit akarhat tőle a férfi. Erdon csak egy pillantást vetett a Barton kissé metszett szemére, majd intett Innának, aki homlokát ráncolva lépett közelebb.
- Tekintete visszatükrözi a tiédet – mondta halkan a mester.
- És ez mit jelent? – húzta el a száját a lány.
- Ez egy idézet. „Tekintete visszatükrözi a tiédet.” A Nagy Sárkánykönyvből származik. A létrejött Kapcsolat legbiztosabb jele, ha a sárkány szeme olyanná válik, mint amilyen a tiéd. Nézd meg Bartont. A szeme pontosan olyan, mint a tiéd.
- Ó! – sóhajtott fel Inna. – Akkor… most… ő és én…
- A Kapcsolat létrejött. Azt hiszem, beszélnem kell a Tanáccsal – csóválta meg fejét Erdon. A következő pillanatban Inna már a nyakában lógott, s össze-vissza csókolgatta a zavartan toporgó férfit. Szerencsére nem sokáig csüngött rajta a lány, mert berontott sárkánya ketrecébe, s a láthatóan elégedett állatot ölelgette. Pár percig a mester szótlanul nézte őket, majd megszólalt:
- Akkor most megmutatom, hol alhatsz. Gyere! – indult kifelé, miután búcsúgondolatot küldött Trissz felé. Inna felkapta a ketrec mellé hajított csomagját, és Erdon után futott.
- Engedd ki! – kiáltotta a távolodó izmos hátnak.
- Nem! – vetette oda neki a válla fölött a férfi.
- De miért? A tiéd is szabadon van!
- Sokat kell még tanulnod – lépett be a házba a mester. – Milyen volt Barton szeme?
- Hát olyan, mint az enyém!
- Semmit nem láttál rajta? Semmi különöset?
- Nem. Mégis, mit kellett volna látnom?
- Vérszínű csíkokat. A sárkányod most van a tisztulás időszakában.
- Az mi?
- A sárkányok érzékeny jószágok. Tisztuláskor különösen fogékonyak. Ha ilyenkor nagy fájdalom, bánat éri őket, ha rosszul bánnak velük, vagy ha sok szenvedést látnak, megváltoznak. Kiszámíthatatlanok lesznek.
- És ilyenkor mi történik a sárkánnyal?
- Megölik.
- MI???
- Nem kockáztathatják, hogy emberevő bestiává változzon. Elpusztítják. De ezen ne rágd magad, ilyen nem történt azóta, hogy a Birodalom szabályozta a sárkányképzést.
- Még szép! Ilyen gyönyörűségeket elpusztítani! – háborgott a lány.
- Nos, itt fogsz aludni – nyitott be egy kis szobába a férfi.
- Á, én most úgysem tudok aludni. Inkább beszélgessünk!
- Aludj! – mordult a férfi, és bevágta maga után az ajtót. Miközben visszafeküdt az ágyába, azon gondolkodott, mit fog szólni ehhez a Tanács. Másnap reggel óriási csörömpölésre ébredt. A konyhában ott találta Innát, amint négykézlábaz a padlón, amit elleptek a törött tányérdarabok, meg némi sárga trutymó, amit Erdon rántottaként azonosított.
- Gondoltam csinálok egy kis reggelit – szepegte a lány.
- Aha! Köszönöm, igazán finom volt, dugig ettem magam – válaszolta a férfi, majd beviharzott a könyves szobájába. A hatalmas, ezüstkék fényt árasztó tükör elé lépett, majd megpróbált koncentrálni. Már egész jól ment, mikor kopogtak az ajtón. Erdon dühödten horkantott.
- Mit akarsz? – mordult rá a lányra.
- Csak meg akartam kérdezni, haragszol-e.
- A Tanáccsal beszélnék, ha hagynád. Tűnés!
- Jaj, bocsánat, én igazán nem akartam, és a tányérokat sem akartam, csak tényleg egy kis reggelit készítettem, hátha szereted a rántottát, mert én szeretem, és ezért… - Erdon szeme keresztbe állt a szóáradattól. A legegyszerűbb módszert választotta, és befogta Inna száját.
- Csend – suttogta vészjóslóan. – Megértetted? Csak bólints! – A lány biccentett, miközben a szemét forgatta. Morcosan nézte a becsapódó ajtót. Összetakarította a konyhát, miközben magában puffogott. Mikor végzett, kisietett az istállóba. Üdvözölte Trisszt, majd bebújt Bartonhoz. Itt talált rá egy fél órával később a férfi.
- El kell mennem egy napra. A Tanács magához hívatott. Rögtön indulok, holnap reggel érek vissza. Te ne csinálj semmit. Bartonról gondoskodik a ketrec varázslata. Ne menj be a szobámba, ne nyúlj a könyveimhez, és ne csinálj semmit!
- Ezt már mondtad!
- Igen? Nem baj, akkor se csinálj semmit! – mondta a férfi, majd Trisszel együtt kisétált az istállóból. A sárkány lehajtotta fejét és a férfi könnyed mozdulattal fellendült a vállára, majd onnan csúszott hátra a vállára. Trissziona kibontotta szárnyait, és néhány erőteljes csapás után a levegőbe emelkedett. Erdon élvezettel tartotta az arcát a szélbe. Kicsit tartott a Tanácstól, így hát kellemesen meglepődött, mikor különösebb győzködés nélkül engedélyezték, Inna és Barton kapcsolatát. Erdon véleményét elfogadták, tulajdonképpen garanciának tekintették a férfit. Másnap reggel elégedetten ugrott le Trissz hátáról, mikor a sárkánya idegesen prüszkölni kezdett. Baj van, érzékelte gondolatát a sárkánymester.
- Inna! – üvöltötte, miközben az istálló felé száguldott, ahol a nyitott ketrec szörnyű látványa fogadta. Inna ott kuporgott a földön előtte.
- Mit csináltál? – hördült a férfi. – Mit tettél! Mondtam, hogy ne csinálj semmit! Hol van Barton?
- Olyan szomorú volt. Csak egy kicsit akartam kiengedni, és megnéztem a szemét, nem láttam benne a vért. És minden jól ment egy darabig, de egyszer csak fogta magát, és elrepült. Annyira sajnálom – sírta el magát a lány, de Erdon már nem volt ott. Trissz felé rohant, aki már tudta mi történt. Nemsokára már csak egy apró pötty látszódott belőlük az égen. Inna borzalmasan érezte magát, egész nap kinn maradt, s az eget bámulva várta őket vissza. Mikor besötétedett, nem a házba ment, hanem az istállóba. Itt nyomta el az álom hajnalban. Iszonyú bömbölésre ébredt. A nap már magasan járt. Trissz akkor ereszkedett le a földre, és vele együtt az ezüsthálóban vergődő Barton is. Trissziona oldalán széles seb húzódott, és Erdon inge tiszta vér volt. Inna aggódva lépett közelebb Bartonhoz.
- Menj tőle! – üvöltött rá a férfi. Erősen koncentrált, hogy fenntartsa a hálót, aminek segítségével visszazárta a szökevényt a ketrecbe.
- Nézd, mit tettél, nézd a szemét – szólt ridegen a lányhoz, és ő reszketve meredt a vörös sárkányszemekbe.
- Beszélnem kell a Tanáccsal – mondta halkan a sárkánymester.
- Ne! – sikoltott a lány. – Nem teheted!
- Mégis mit csináljak! Mondd meg! – üvöltötte Erdon.
- Nem tudom, de nem ölhetik meg! Én tudom, hogy ő jó, és senkit sem bántana. Kell lennie megoldásnak! Kérlek! Bármit megteszek! Bármit!
- Akár meg is halnál érte? – ragadta meg Inna vállát Erdon.
- Igen – jött a csendes válasz. A sárkánymester ellökte magától az engedetlen nőt, aki a szénára huppant. Onnan nézte csendesen sírva sárkányát, aki miatta fog elpusztulni. Erdon csak késő délután került elő. Komoran lépett a lány elé.
- Vetkőzz! – sziszegte, s Inna ijedten nézte a kezében lévő ostort. Ez az ostor a Lovasok hagyományos fegyvere volt. A lány látta, hogy levették róla az életveszélyes acélpengéket, csak maga a bőrszíj maradt, de így is félelmetes volt.
- Vetkőzz! – ismételte meg a férfi. – Azt mondtad mindent megteszel érte. – Inna remegő kézzel kezdte kigombolni ingét, és nem sokára teljesen meztelenül állt a fölé tornyosuló férfi előtt. Erdon megragadta a karját, és Barton ketrecéhez cipelte. Kéz kezét összekötötte egy bőrszíjjal. A falból kampók álltak ki, szerszámok lógtak rajtuk. A férfi mindet lesöpörte, és a lányt kötözte oda a csuklójánál fogva. Egy percig sem habozott, máris lecsapott az ostorral, a selymes bőrű, gömbölyű popsira. Inna felnyögött, s összerándult. Egymás után érték a csapások a fenekét, de ő egy kis nyöszörgésen kívül nem adott ki más hangot. A szíj lassú ritmusban szabdalta a vékony, sima bőrt. Inna összeszorított fogakkal tűrte a lángcsókokat. Fejét ráhajtott a karjára, s csak egészen kicsit remegett meg, mikor új csíkot vont popsijára a szíj. Ilyenkor sziszegve eresztette ki a levegőt a fogai közül. A férfi mérgesen vonta össze szemöldökét.
  "Sikíts már!" - gondolta, de nem szólalt meg, csak egyre nagyobbakat ütött. A lány fenekét már beborították a piros csíkok, popsija haragos vörösen lángolt. Erdon most az alsó harmadra célzott, s a szíj időnként a combot is megcsípte. Inna popóját lángok mardosták, s ő egyre nagyobbakat rándult. Mikor az ostor már sokadszor csókolta meg remegő popsija alsó részét, nem bírta tovább hangosan felsikított. A sárkánymester szeme sarkából látta a ketrecben a mocorgást, de nem nézett oda, folytatta a lány fenyítését. A kínlódó popsi táncát az ostor szabályozta. Mikor lecsapott, Inna megrándult, halmai összeszorultak. Lábujjhegyre emelkedett a kíntól. Ahogy megrándult, hasa hozzáért az istálló hűvös falához. Nagyon szerette volna forró fenekét a falhoz nyomni, hogy lehűtse egy kicsit. Eleinte Erdon még megvárta, míg újra ellazul, de egyre gyorsított a tempón. Inna karcsú teste remegett, csípője össze-vissza járt. Fejét felvetette, s hosszan sikított. Még sosem verték el, nem ismerte ezt a kínt. Már az egész hátsója izzott. Nem hitte, hogy tovább fokozható ez a fájdalom, de csalódnia kellett. Az ostor újabb és újabb lángokat gyújtott fenekén. Egyre hangosabban kiáltozott. Az izzó kín már egy pillanatra sem csillapult. A szíj belehasított bőrébe, majd az égető fájdalom lüktetve áradt szét az egész popsijában. Térde berogyott, szinte lógott a kampón. Megpróbálta elhúzni magát, kicsit kifordult, de akkor a csípőjébe mart bele a bőrszíj. Ezt már igazán nem bírta tovább.
- Ahhh! – sírt fel hangosan, s ahogy az ütések egyre vörösebb színbe öltöztették popsiját, úgy lett egyre fájdalmasabb a zokogás. Az eddig idegesen mocorgó Barton ekkor felüvöltött, de olyan iszonyú hangon, hogy az fájt annak, aki hallotta. Inna szívébe kegyetlen fájdalom nyilallt, s ő félájultan sikoltotta a világba fájdalmát. A sárkány kidugta a fejét a rácson, és megpróbálta elérni a lányt. A sárkánymester odaugrott hozzá, s két tenyerét felé nyújtotta. Ekkor Barton és a lány, minden eddiginél iszonyatosabbat üvöltött, s a sárkány sírni kezdett. Vérkönnyek folytak szeméből, s Erdon tenyerébe csöppentek. A férfi felfogta az utolsó cseppet is, pedig olyan érzés volt, mintha folyékony tüzet tartana a markában. Gyorsan a lányhoz lépett.
- Fordulj felé! – parancsolta, de a lány alig reagált. – Csináld, amit mondok, ha életben akarod tartani a sárkányod – kiáltott rá a férfi, és Inna megmozdult. A mester ekkor mindkét kezét a lány mellkasára nyomta, aki hosszan sikított az iszonyú fájdalom miatt. A vérkönnyek belepték bőrét. Barton is egyre hangosabban üvöltött, miközben a lány vergődött. Erdon befogta a fülét, mert úgy érezte, rögtön felrobban az agya. Mikor Trissz is felbömbölt, a férfi összeesett a fájdalomtól. Percekig tartott az iszonyat, majd minden csendes lett. Erdon lassan tápászkodott fel. Gyorsan levágta a kampóról az alig pihegő lányt. Majd Bartonhoz sietett. Végigsimította a nyakát, s a sárkány ragyogó zöld szemekkel nézett vissza rá. A férfi megkönnyebbült sóhajjal omlott vissza a szénára.
- Mi volt ez? – kérdezte halkan az elrekedt hangú lány.
- Egy ősi praktika. Egy réges-régi poros könyvből néztem ki. Ha elég erős a kötés, megmenthető a sárkány, ha felélesztjük benne az társa iránt érzett szeretet. De csak nagyon erős ingerek hatolnak át a vérfátyolon.
- Ezért? – kérdezte Inna.
- Ezért.
- És ha nem sikerül?
- Akkor mindketten belehaltok.
- Most bennem van a könny.
- Igen, és ezáltal olyan erős lesz köztetek a kötelék, amint már nagyon rég nem volt sárkány és lovasa között.
- Szerintem élvezted.
- Mit? Azt, hogy szenvedtetek? – döbbent meg a férfi.
- Nem azt, hogy elvertél.
- Dehogy élveztem! Mit képzelsz te rólam!
- Micsoda! Nem élvezted, hogy a meztelen popsim ott táncol előtted?! – ült fel mérgesen a lány, amit azonnal meg is bánt. Sziszegve fordult hasra. Erdon felemelte fejét, s végigfuttatta szemét a lány pirosló popsiján. Igen izgató látványnak találta. Egyszer csak összeakadt a pillantása, a lány huncutul csillogó szemével.
- Ha azt mondom, hogy élveztem egy ici-picit, akkor örülsz? – kérdezte lassan a férfi.
- Majd dolgozunk azon az ici-picin – felelte a lány, majd kicsit közelebb húzódva puhán megcsókolta Erdont. - Majd sűrűn dolgozunk rajta – mosolygott el Inna, s szemében egy izgalmas jövő ígérete csillogott. 

Írta: Ditta
 

Csak amit megérdemel 6

Bár úgy volt, hogy ez a történet az 5. résszel véget ér, Ditta mégis úgy döntött, hogy megörvendeztet minket a 6. résszel is. Azt hiszem, hogy nagyon jól tette :). Egyébként Ditta tervezi egy sárkányos, ügynökös, vámpíros történet megírását is, sőt talán Vikike kedvéért a kalózok is eljönnek. Az első 5 részt alább találjátok, aki esetleg elkövette azt a hibát, hogy nem olvasta :).

***

Viktória lassan tért magához. Felnyitotta szemeit, de az éles fény szinte fájdalmat okozott neki, így hát újra lehunyta. Halkan felnyögött. Nagyon nehéznek érezte a fejét. Megpróbált odanyúlni, hogy kidörzsölje belőle a kábaságot, de nem tudta megmozdítani a kezét. Rémülten nyitotta fel újra szemeit, immár nem törődve az erős fénnyel. Eleinte csak homályosan látott, majd kitisztult a kép.  Anyaszült meztelenül feküdt a hasán egy X alakú deresen. Csuklója és bokája bilincsekkel volt rögzítve. A deres közepén volt egy nagy domborulat, ami megemelte a lány fenekét, tökéletes belátást biztosítva így a terpeszbe széthúzott lábai közé. Viki megpróbált megszabadulni, de néhány kísérlet után feladta. Utoljára arra emlékezett, hogy éppen a diszkóból sietett haza, egyedül a sötét, kihalt utcákon. Mikor elhaladt egy kapubejáró előtt, valaki mögé lépett, s valami büdös rongyot szorított az orra és a szája elé. Pár másodpercig még küszködött az erős szorításban, majd minden homályba borult. Elrabolták! Viktóriát elöntötte a pánik. Annak ellenére, hogy már tudta, képtelen megszabadulni, újra rángatni kezdete bilincseit, amivel csak annyit ért el, hogy a fém feldörzsölte a bőrét.
- Feleslegesen küszködsz! – hallotta egy férfi mély hangját. Törzsét kitekerve nézett a háta mögé.
- András! – sziszegte dühösen. – Te raboltál el? Azonnal engedj el! Ha azt hiszed, hogy ezt megúszod, nagyon tévedsz!
- Márpedig azt hiszem – húzta végig mutatóujját a lány gerincén a férfi. – Nyomoztam egy kicsikét utánad, és találtam néhány érdekes dolgot. Te ki domina! – nevetett fel András. Viki összerándult. Hát tudja. Dühösen fordította a fejét elrablója felé.
- Nagy dolog! Hát kiderült! És akkor mi van?
- Ezzel még semmi, bár nem tudom, mit szólnának a főiskolán, ha kiplakátoznám a falakat néhány filmből kivágott képpel. De nem ezért kell aggódnod. Inkább a pornó miatt.
- Mi… miről beszélsz? – nyelt nagyot a lány.
- Néhány szaftos, itthon nem kapható filmecskéről, amiben nem csinálsz titkot a szexuális szokásaidból. De még talán ez sem zavarna téged, bár megnézném ezután az ügyvédi karrieredet. A probléma az, hogy meghamisítottad az adataidat. Amikor az első filmet forgattad, még nem töltötted be a 18-t. A stúdió mindig kéri a hivatalos iratokat az első forgatás előtt, így a tiédet is. A papírjaidon azt szerepelt, hogy 19 éves vagy.
- Egy hónappal utána töltöttem be a 18-t! Mit számít az a nyavalyás 1 hónap! – kiáltott fel a lány.
- Nagyon is sokat. Okirat hamisítás. És a céget is megvezetted, simán beperelhetnek, kislány… Tehát, ha most kéred, elengedlek. Oda mégy, ahova akarsz, de akkor mindenre fény derül. Elengedjelek?
- Én… én… Rohadj meg! - üvöltötte tombolva Viki.
- Ha maradsz, 50 pálcát kapsz, pont annyit, amennyit te szoktál kiosztani. És van egy kis meglepetésem is – mosolyodott el a férfi, majd elővette a telefonját. Egyetlen szót mondott bele.
- Gyertek! – Valahonnan a ragyogó fényből ajtócsapódás zaja hallatszott, majd besétált két nő. Viktória rémülten szisszent fel, mikor megismerte őket.
- Hát, szia! Örülök, hogy látlak! Örülök, hogy így látlak! – köszönt az egyik lány Vikinek. Szikrázó, hideg kék szeme a szánalom minden jele nélkül siklott végig a kifeszített lányon. Barna haja lágyan omlott végig a hátán bájosan keretezve szép metszésű arcát. Viktória emlékezett, hogy bő ruhája királynői alakot, és istenien gömbölyödő popsit rejt. Ugyanúgy, mint a mellette álló ikertestvérénél is. Edit és Erika. A testvérek 1 éve jelentkeztek forgatásra. Nagyon nagy szükségük volta pénzre. Butaságot csináltak, s most törleszteniük kellett, ha nem akarták, hogy örökre elcsúfítsák a pofikájukat. Örömmel fogadták őket, több pénzt is ígértek nekik. Ikrek. Micsoda ínyencfalat! Viki nézte őket, és lassan megformálódott benne egy egészen gonosz ötlet. Néhány elsuttogott szó elég volt, és megkapta a beleegyezést. A lányokkal megegyeztek a biztonsági mondatban. Erikát lefektették a földre. Csuklóit a feje fölött lebilincselték, majd széles terpeszben melléjük húzták a lábait is. Editnek terpeszben fölé kellett állnia, s addig húzták fölfelé összekötözött karjait, míg lábujjhegyen nem állt. Akkor rögzítették a kötelet. Bár eredetileg rövid pálca volt megbeszélve, Viki egy ostort vett a kezébe, és élvezettel húzta végig a hosszú, meglehetősen vastag, fonott bőrszíjat a tenyerében. Kímélet nélkül csapott le a lányokra, akik nagyon hamar sírva fakadtak. Egy ilyen ostorral csak hosszas gyakorlás után lehet pontosan célozni, és Viktóriának nem volt ilyen gyakorlata. Hamarosan Erika punciját, combját és hasának alsó részét is megcsíkozta bőrszíj. Editnek sem csak a fenekén szaporodtak a lángoló vörös nyomok, hanem a hátán is jócskán akadt belőlük. Rövid idő elteltével már mindkét lány a biztonsági mondatot sikította, de Viki nem törődött vele, tovább verte a zokogó lányokat. Mikor végre eloldozták őket, azonnal Viktóriának támadtak. Edit nem törődve az izzó fájdalommal, majdnem megütötte kínzóját, de időben lefogták. Mikor kérdőre vonták, Viki úgy tett, mintha másik jelszóban állapodtak volna meg. A végén gúnyosan mosolyogva elnézést kért, amiért eltévesztette a mondatot, amivel a szabadságukat kérhették a lányok. Most itt álltak az ikrek, és Viktória tudta, nem számíthat tőlük kegyelemre.
- Nos, kedvesem, elengedjelek? – kérdezte András. Hosszú csend következett, majd halkan súgva jött a válasz:
- Nem! – A férfi abban a pillanatban átadta a körülbelül 1 méter hosszú rattan pálcákat a testvéreknek, akik habozás nélkül léptek a lekötözött lány két oldalára. Felváltva sújtottak le a gömbölyű, fehér popsira. A pálcák hamar megtalálták a ritmust, s pirosló csíkokat szántottak a kényes bőrre. Viki eleinte összeszorított foggal tűrte a fájdalmat, csak fenekét rántotta el mindig a másik oldalra, mint ahonnan kapta az ütést. Igen sok ütést kiosztott már, de a saját bőrén még sosem tapasztalta milyen is, ha lángolva izzó vörös nyomok borítják a fenekét. Az ütés pillanatában egészen összeszorította a popsit, szorosan préselődtek össze a halmok. A következő ütés így érte, s ilyenkor dobott magán egyet, s az izmok ellazultak. Reszkető testtel fogadta a csapásokat. Nem sokáig bírta hang nélkül. A következő parázsló ütés nyomán hangosan felkiáltott, s egyre hangosabb és hangosabb kiáltások hagyták el száját. Popsiján már itt-ott hurkák jelentek meg. Mivel a testvérek nem voltak fenekelők, így az ütések néhol átszelték egymást, hangos sikolyra késztette Vikit. A csapások ereje sem volt egyforma. Így előfordult, hogy egy kisebb ütés után, egy sokkal erősebben megsuhintott érte a kíntáncot járó popót. Egy helyen már kicsattant a bőre is. Majd rögtön utána ugyanide sújtott le a másik pálca is. Viktória remegő fenekét tüzes vonalak szántották át. Fejét felvetette, háta ívben feszült meg. András szó nélkül nézte a szenvedő nőt. Nem érzett semmiféle izgalmat. Nem tetszett neki az amatőr munka, de eszébe se jutott leállítani a fenekelést. Tudta, hogy Erika punciján még mindig látszódik egy ütés nyoma. Viktória bőre amúgy is meglepően jól bírta a táncot. Mindössze egy helyen repedt fel, és egy-két hurka domborodott rajra. András vágyódva gondolt Katára, aki otthon várja, méghozzá meglepetéssel. Semmit sem volt hajlandó elárulni, de tegnap óta nem mehetett be a kisebbik szobába. Halk sóhajjal tért vissza gondolatiból Vikihez, akinek hangja lassan elrekedt a kiabálástól. Viktória feneke lüktetve éget, lángolt, hőt árasztott magából. Érzése szerint a kétszeresére dagadt. Most már vadul rángatta magát, egyre jobban megnehezítve az utolsó ütések kiosztását a lányoknak. Végül az utolsó két vesszőcsapást is kiosztották a görcsösen remegő hátsóra. Edit, lehajolt, s Viki fülébe súgta:
- Remélem neked is olyan jó volt, mint nekem – azzal a lány fenekére tette a pálcát, s Andrishoz lépve könnyű kis csókkal búcsúzott a férfitól. Erika lehajította a pálcát a földre, majd testvére után sietett. András rövid ideig szótlanul nézte az elfenekelt lányt, majd kinyitotta bilincseit.
- A ruháid, és mindened, ami nálad volt, az ajtó mellett van egy széken – mondta, majd köszönés nélkül távozott. Viktória magára maradt. Arra sem volt ereje, hogy lelökje magáról a pálcát, ami még mindig a popsiján billegett. Majd lassan feltápászkodott, s nagy nehézségek árán felöltözött. Tudta, hogy mérgesnek kellene lennie, de maga sem értette miért, nem volt az. Könnyűnek érezte magát. Most, hogy már nem hasogatták hátsóját a kegyetlen ütések, nem is találta kellemetlennek a popsiját elárasztó hőséget. Miközben kilépett az ajtón arra gondolt, talán a következő filmben lehetne ő a pálca kényelmetlenebbik végén.
- Igen – mondta halkan. – De nem most rögtön. – Majd fenekét dörzsölgetve maga mögött hagyta a raktárépületet, melyben úgy eltángálták a popsiját. 

Tényleg VÉGE  

Írta: Ditta